Csak súlyos problémák esetén van szükség logopédiára?

Logopédia minden korosztály számára

Logopédia. A szó jelentése: beszédnevelés. Logopédus: a beszéd, a hangképzés, valamint a nyelv zavarait ismeri fel és próbálja javítani. Mikor forduljunk szakemberhez? Nem csak erre, de a címben feltett kérdésre is válaszolva, ne várjuk meg, amíg jelentős a baj: a NARA Fejlesztő Központ szakemberei már a beszéd-rendellenességek kialakulásának megelőzésében, a felismerésében is segítenek, ahogy természetesen a fejlesztésben is képesek komplex támogatást nyújtani.

Előfordul, hogy a szülő azt tapasztalja, a gyermeke nehezen beszél, félve szólal meg, esetleg fogyatékosságot, zavart észlel a hangképzésénél, nem tartja megfelelőnek a kislány, a kisfiú szókincsét és a kommunikációját is problémásnak tartja. Fontos, hogy ne essünk kétségbe, ne pánikoljunk, inkább keressünk fel szakembert.

Mikor javasolt logopédushoz fordulni?
A problémák észlelésében a szülőknek óriási szerepük van. Amennyiben azt érzékelik, hogy a gyermek gagyogása színtelen, rekedtes, monoton, vagy kétesztendős korára a szókincse nem éri el az ötven szót, nem használ kétszavas mondatokat, akkor érdemes szakember segítségét kérni.

Intő jel lehet, ha a gyermek beszédfejlődése megakadt, a szókincse csak nagyon lassan bővül, a szavaknak csak egy részét, a töredékét használja és sokat halandzsázik. Nehezen érthető, amit mond, helytelenül ejti ki a hangokat és a fejlettségi szintjéhez képest nyelvtanilag helytelen a beszéde.

Egy idő után feltűnhet, amennyiben a gyermek beszédértése felettébb bizonytalan. Jól érzékelhetően nem teljes egészében fogja fel, mit mondanak neki például meseolvasás közben, de az is árulkodó, ha nem szívesen hallgat meséket.

A NARA Fejlesztő Központ segít a beszéd- és nyelvi nehézségek leküzdésében, javítva a kommunikációs készségeket

Problémára utalhat az akadozó beszéd, ha azt vesszük észre, hogy a gyermek a kommunikáció alatt görcsösen mozgatja a testét, érezhetően feszült, ideges, zavarban van, szinte fél. Amennyiben túl lassan, illetve túl gyorsan beszél, rosszul veszi a levegőt, nyeléskor a nyelvét a fogsorához nyomja, a légzése nem orron, hanem szájon át történik.

Később, idősebb, iskolás korában például az olvasás, az írás (a helyesírás) vagy a számolás gondokat okoz.

Minden esetben forduljon bátran a NARA Fejlesztő Központ felkészült, képzett logopédusaihoz, ugyanakkor fontos megjegyezni, a szülőkre is fontos szerep hárul majd, hogy a foglalkozások eredményesek legyenek. 

Az együttműködés elengedhetetlen például a rendszeres meseolvasással, a személyes beszélgetésekkel.

Időpontfoglalás

Foglalna időpontot vagy kérdése lenne?
Várjuk jelentkezését az alábbi űrlap segítésével.

1. Időpontfoglalás az űrlap segítségével

2. Időpont megerősítése

3. Foglalkozás a fejlesztőházunkban

Átlagosan 2 munkanapon belül

vagy az alábbi űrlap segítségével

További tartalmak

Mozgásfejlesztés

A TSMT szerepe a fejlődésben

A Tervezett SzenzoMotoros Tréning, rövidítve TSMT, vagy hétköznapibb nevén okosító torna olyan mozgásterápia, amely a rendkívül bonyolult emberi idegrendszerre fejti ki jótékony hatását. Még egyszerűbben, érthetőbben fogalmazva, a gyermekek nagy- és finommozgásait fejleszti, és cseppet sem mellékesen jó hatással van az idegrendszerre, elősegíti az érettségét.

Elolvasom a cikket »
Tervezett Szenzomotoros Tréning
Gyermekpszichológia

Érzelmi problémák felismerése

A gyermekek a különböző fejlődési szakaszokban, életperiódusokban érthető módon más és más nehézségekkel találkoznak. Forduljon bizalommal a NARA Fejlesztő központ nagy tapasztalattal rendelkező, komoly eredményeket elérő, felkészült gyermekpszichológusaihoz, akik néhány foglalkozást követően már a szülő számára is jól érzékelhető pozitív változásokat képesek elérni.

Elolvasom a cikket »
Beszédfejlesztés

A logopédia hatása a nyelvi akadályokra

Sok szülő tapasztalja, hogy a gyermeke nehezen beszél, szólal meg, fogyatékosság, zavar észlelhető a hangképzésénél, nem megfelelő a szókincs, a kommunikációjával problémák vannak. A logopédus a beszéd-rendellenességek kialakulásának megelőzésében, felismerésében, valamint fejlesztésben képes támogatást nyújtani – a NARA Fejlesztő Központ magasan képzett szakemberei egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében komplex segítséget adnak a lányoknak, fiúknak.

Elolvasom a cikket »
tsmt_gyermekfejlesztes
Mozgásfejlesztés

Motoros fejlődés jelei

A gyermek mozgásfejlődése különböző szakaszokra osztható, ám ezek a részek egymásra épülnek, jól megfigyelhető sorrendben követik egymást. Igaz, minden kisfiú és kislány mozgásfejlődési üteme más, de bizonyos időhatárokon belül muszáj megvalósulnia a fordulásnak, a gurulásnak, a kúszásnak, a mászásnak, a felülésnek, a felállásnak és tizenöt hónapos korig a járásnak.

Elolvasom a cikket »
házasság megmentése

Párterápia: hogyan menthető meg a válságban lévő kapcsolat

Az életünk velejárója, hogy nem vagyunk/lehetünk mindig a csúcson, hullámvölgyek és hullámhegyek nehezítik a mindennapjainkat. A legtöbbször „lendületből” legyőzzük az akadályokat, de akadnak olyan problémák, amelyek megoldásához elengedhetetlen, hogy megosszuk a gondjainkat valakivel, aki nem csak meghallgat, de tanácsot is tud és képes adni a hogyan továbbhoz.

Elolvasom a cikket »
Beszédfejlesztés

Hogyan működik a gyermekterápia (Logopédia)

A logopédus a beszéd- és a nyelvi készségek fejlesztésében, fejlődésében tud segítséget nyújtani. A NARA Fejlesztőközpont szakemberei a foglalkozások alatt élvezetes, játékos, akár vicces, sokszínű módszerekkel igyekeznek segíteni a problémákon.

Elolvasom a cikket »
Érzelmi jólét

Miért fontosabb, mint valaha a gyermekek érzelmi jóléte?

Tegyük a szívünkre a kezünket! Szülőként hányszor és hányszor aggódunk amiatt, hogy milyen lesz majd a gyermek IQ-szintje, mert úgy gondoljuk, annál sikeresebb felnőtt válik a fiunkból, a lányunkból, minél magasabb az intelligencia hányadosa. A legújabb kutatások szerint azonban kijelenthető, az érzelmi intelligencia, az úgynevezett EQ, az érzelmi jólét legalább ugyanekkora vagy talán még nagyobb szerepet játszik a jövőnk alakításában.

Elolvasom a cikket »
Scroll to Top