A logopédia hatása a nyelvi akadályokra

Logopédia minden korosztály számára

A kommunikáció rendkívül fontos része az életünknek. A segítségével fejezhetjük ki a gondolatainkat, az érzelmeinket, az örömünket, a bánatunkat, kapcsolatokat teremthetünk. Igen ám, csakhogy vannak olyan gyermekek (és felnőttek), akik beszédzavarral, nyelvi problémákkal küszködnek. Amennyiben ilyen gondokat tapasztal a szülő, nem szabad kétségbe esni, ugyanis a logopédus segítségével a gondok kezelhetőek, megszüntethetőek. A NARA Fejlesztő Központ magasan képzett szakembereihez bármely korosztály tagjai bizalommal fordulhatnak, rövid időn belül jól érzékelhető, látható, hallható jelek támasztják majd alá a kommunikációs készségek fejlődését.

A logopédus úgynevezett kommunikációs zavarokat értékel és kezel. A beszéd, a kommunikációs, a nyelvi vagy éppen a nyelésből adódó problémákat nem szabad elhanyagolni, amikor észleljük, hogy valami baj van, forduljunk szakemberhez.

De, hogy mire is kell odafigyelniük a szülőknek?
Gyanús jel lehet a kisgyerekeknél, ha a hangok kiejtése nem gördülékeny, dadogást, hangzászavart tapasztalunk. Nem megfelelő a hangszín, illetve a hangerő. Idősebb korban előfordulhat, hogy a mondatok kialakítása nehézséget jelent, ahogy a megfelelő szavak megtalálása sem megy könnyen, illetve a beszélt és/vagy az írott nyelv teljes, pontos megértése is gond.

Ugyancsak sokszor megfigyelhető, hogy a gyermek nem tud folytatni egy adott beszélgetést, nem vagy csak késve képes reagálni a kommunikáció közbeni jelekre, például a mimikára, a tekintetváltozásra, a testtartásra, satöbbi. Gyakori rendellenesség a selypítés, a pöszeség, a hadarás.

(Cseppet sem mellékesen a logopédus azoknak is a segítségére lehet, akiknek nyelési nehézségeik vannak, például neurológiai problémákból adódóan. Például nyelvlökéses nyeléssel küzd, azaz a nyelv nyelés közben előre tolja a fogakat, így szabálytalan fogazat és kiejtési zavar adódhat).

Miképpen segíthet a szakember?
A NARA Fejlesztő Központ logopédusai mindenekelőtt részletes felmérést végeznek, hogy megállapítsák, a kommunikációs zavar milyen mértékű és jellegű. Ebben nagy segítség lehet a beszélgetés, a különböző tesztek kitöltése vagy a legapróbb jelek észlelése és megfigyelése. Ezután jön a szakszerű, rendkívül precíz, mindenre kiterjedő értékelés és a kezelési terv megalkotása, amely abszolút egyénre szabott.

A NARA Fejlesztő Központ segít a beszéd- és nyelvi nehézségek leküzdésében, javítva a kommunikációs készségeket

A kezelések alatt értelemszerűen a kommunikáció kerül középpontba: a hangok kiejtésétől a nyelvi készségek elsajátításáig, a különböző gyakorlatoktól a kommunikációs segédeszközökön át a bevált technológiákig, rendkívül széles a skála. Ezek nem csak megkönnyítik, de színesebbé, érdekesebbé, izgalmasabbá is teszik a tanulás folyamatát.

A kisebb, nagyobb (előre)lépésekről a szakember folyamatosan beszámol a szülőknek, ahogy természetesen a kitűzött célokról is tájékoztatást ad. Ám nem szabad elfelejteni, hogy a nyelvi akadályok leküzdése közös feladat: annak érdekében, hogy a fejlődés minél gyorsabb és hatásosabb, hatékonyabb legyen, az otthoni gyakorlás elengedhetetlen. Tehát az anyukának, az apukának a logopédussal muszáj együttműködnie.

Milyen hatásai vannak a foglalkozásoknak?
Az idő előrehaladtával nagyon komoly változásokat vehetünk észre a gyermekünknél. Például önbizalmat ad, ha képesek vagyunk megfelelően kifejezni magunkat, ez növeli az önértékelést, a határozottságot. Javul a beszéd tisztasága, hatékonyabb a gondolatok, az érzelmek „átadása, közvetítése”.

Látványos lehet a fejlődés a tanulásban, a tananyagok megértésében, az iskolai aktivitásban, a tanulmányi eredményekben. A gyermek könnyebben képes a csoport-, majd az osztálytársaival kommunikálni, egyszerűbb lesz a számára kapcsolatokat kialakítani, barátságokat kötni.

Jelentősen csökken a frusztráció, hogy „nekem most muszáj megszólalnom”. Megszűnik a függés másoktól, hogy „majd a társam elmondja helyettem, mi is a bajom, még akkor is, ha esetleg nem úgy adja elő, ahogy én szeretném”. Összességében kijelenthető, javul a személy (gyermek, felnőtt) életminősége, ami rendkívül pozitív hatással van a mindennapokra.

Időpontfoglalás

Foglalna időpontot vagy kérdése lenne?
Várjuk jelentkezését az alábbi űrlap segítésével.

1. Időpontfoglalás az űrlap segítségével

2. Időpont megerősítése

3. Foglalkozás a fejlesztőházunkban

Átlagosan 2 munkanapon belül

vagy az alábbi űrlap segítségével

További tartalmak

Beszédfejlesztés

A logopédia hatása a nyelvi akadályokra

Sok szülő tapasztalja, hogy a gyermeke nehezen beszél, szólal meg, fogyatékosság, zavar észlelhető a hangképzésénél, nem megfelelő a szókincs, a kommunikációjával problémák vannak. A logopédus a beszéd-rendellenességek kialakulásának megelőzésében, felismerésében, valamint fejlesztésben képes támogatást nyújtani – a NARA Fejlesztő Központ magasan képzett szakemberei egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében komplex segítséget adnak a lányoknak, fiúknak.

Elolvasom a cikket »
Beszédfejlesztés

Logopédia: ,,Mindenért kárpótol, hogy látom a változást a kislányomon”

Amikor a szülők azt veszik észre, a gyermekük fejlődése nem a megfelelő ütemben zajlik, érthető módon mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak. Például szakemberhez fordulnak – a Nara Fejlesztő Központ munkatársai a legfontosabb küldetésüknek tekintik, hogy a beléjük vetett bizalmat a magas szintű foglalkozásokkal meghálálják.

Elolvasom a cikket »
Beszédfejlesztés

A logopédia eredményei és hatásai

Előfordul, hogy a szülő azt tapasztalja, a gyermeke nehezen beszél, félve szólal meg, esetleg fogyatékosságot, zavart észlel a hangképzésénél, nem tartja megfelelőnek a kislány, a kisfiú szókincsét és a kommunikációját is problémásnak tartja. Fontos, hogy ne essünk kétségbe, ne pánikoljunk, inkább keressünk fel szakembert.

Elolvasom a cikket »
Beszédfejlesztés

Hogyan működik a gyermekterápia (Logopédia)

A logopédus a beszéd- és a nyelvi készségek fejlesztésében, fejlődésében tud segítséget nyújtani. A NARA Fejlesztőközpont szakemberei a foglalkozások alatt élvezetes, játékos, akár vicces, sokszínű módszerekkel igyekeznek segíteni a problémákon.

Elolvasom a cikket »
Scroll to Top