A késleltetett beszédfejlődés hatásai: mikor érdemes cselekedni?
- 5 perc / Frissítve: 2026. szeptember
Gyakran halljuk, hogy a lányok érettebbek, jóval komolyabbak a fiúknál – ha nem is minden esetben igaz ez a megállapítás, de a beszédfejlődésben azért érzékelhető, megfigyelhető. A lányoknál két esztendős korukra, a fiúknál úgy fél évvel később meg kell indulnia a beszédnek, ekkorra a gyermek rendelkezik néhány szóból álló aktív szókinccsel, ezeket muszáj használnia, mondatokká formálnia. Viszont előfordulhatnak nehézségek, fejlődésbeli problémák – a NARA Fejlesztő Központ magasan képzett szakemberei, logopédusai egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében komplex segítséget kínálnak.

Ne feledjük, minden gyermek más és más. A két-két és fél esztendős korban nagy eltéréseket mutathat az aktív szókincsszám: lehet, valakinél ez néhány tíz darab, akad, akinél több száz. Ám az mindenféleképpen közös, hogy muszáj megjelenniük olyan egyszerű alapszavaknak, mint a „mama”, a „papa”, az „anya”, az „apa”, az „enni”, az a „inni”, stb. Ezekkel tudja ugyanis kifejezni a saját szükségleteit a gyermek.
Olykor viszont előfordul, hogy hiába motiváló a környezet, próbálnak segíteni a szülők, késik a beszéd indulása, a gyermek hiába hallja a szavakat, képtelen azokat reprodukálni, megismételni. A beszédprobléma lehet enyhébb és súlyosabb – utóbbi esetében nem késésről, sokkal inkább akadályozottságról, más néven diszfáziáról van szó. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni: a NARA Fejlesztő Központ logopédusai megállapítják, hogy enyhébb vagy súlyosabb a probléma, s milyen terápiára van szükség.
Számtalanszor bebizonyosodott, hogy minél korábban kap a gyermek logopédiai segítséget, annál hamarabb elkezdődhet a beszéd. Minden gyermek fejlődési útja egyéni, és szükség lehet fejlesztésre akár még az általános iskola évei alatt is.
Mi okozhatja a bajt?
Az okok között kell említeni a lassúbb agyi érést, valamilyen sérülést, az öröklött beszédgyengeséget, az ingerszegény környezetet.
Milyen tünetei vannak?
Késik vagy kimarad a gagyogás, lassan gyarapodik a szókincs, késve indul a beszéd. Bizonytalan, helytelen a toldalékok, a ragok használata, előfordulnak szótagcserék, torzított hangok, s így a kommunikáció nehezen érthető. Felcserélődnek hangok, vagyis bizonyos hangokat, betűket másik hanggal, betűvel helyettesít a gyermek, így lesz például a „labdából dadda”. Iskoláskorban a nyelvhasználatban komolyabb lemaradás tapasztalható a diáktársakhoz képest, gondot okoz az olvasás, az írás elsajátítása.
Ám más területeken is megfigyelhető eltérés. Például lassúbb ütemű a mozgásfejlődés, nem indokolt fáradékonyság tapasztalható, nehezebben fogadja be a külső ingereket, magatartási problémák jelentkeznek, nehézségbe ütközik a kapcsolatteremtés másokkal.
Mit tehet a szülő, ha azt észleli, valami gond van?
Fontos, hogy az édesanya, az édesapa érthetően, nyugodtan szóljon a gyermekhez, egyszerű közléseket használjon. Következetes, könnyen behatárolható napirendet biztosítson, ez segíti a gyermek számára a könnyű eligazodást. A nap folyamán a különböző tevékenységek során (öltözködés, mosakodás, játék, stb.) igyekezzen minél többet beszélni, adjon hangokat, akár dalokkal tegye színesebbé ezeket a közös időtöltéseket.
Lényeges, hogy a szülő minél többet meséljen, verseket, mondókákat tanítson, valamint folyamatosan azt éreztesse, hogy ösztönözni szeretne, támogatást akar nyújtani a nehézségek leküzdéséhez.
És nem utolsó sorban, kérje logopédus segítségét.
Időpontfoglalás
Foglalna időpontot vagy kérdése lenne?
Várjuk jelentkezését az alábbi űrlap segítésével.
1. Időpontfoglalás online vagy a kapcsolati űrlap segítségével
2. Időpont megerősítése
3. Foglalkozás a fejlesztő központunkban
vagy az alábbi kapcsolati űrlap segítségével
További tartalmak

Konduktív pedagógia – Fejlődés a mozgás erejével
A konduktív pedagógia a test és az elme, az agy fejlesztése egyszerre. Egy olyan komplex módszer, konduktor felügyelete mellett végzett mozgásterápia, amely idegrendszeri eredetű mozgás- és tanulási nehézségekkel küzdő, de akár ép gyerekekre is fókuszál. A NARA Fejlesztő Központ szakemberei a foglalkozásokkal komplexen hatnak a figyelemre, az érzelmi és a szociális készségekre, s elősegítik a napi élethelyzetekben való helytállást.

TSMT: „Rövid időn belül jól érzékelhetően elindult Kristóf fejlődése”
Egy gyermek fejlődését segíteni, az egyik legnagyszerűbb érzés. Kristófot úgy ötéves korában vitte az anyukája a NARA Fejlesztő Központba, mégpedig a védőnő és az óvónő tanácsára.

A fogszabályozás és a logopédia kapcsolata – Dental13 Fogászat
Egyre többen tapasztalják, hogy a nyelvük befolyásolja a fogsor formáját, és zavarhatja a beszédet – ezt nevezzük nyelvlökéses nyelésnek.

Logopédia
Sok szülő tapasztalja, hogy a gyermeke nehezen beszél, szólal meg, fogyatékosság, zavar észlelhető a hangképzésénél, nem megfelelő a szókincs, a kommunikációjával problémák vannak. A logopédus a beszéd-rendellenességek kialakulásának megelőzésében, felismerésében, valamint fejlesztésben képes támogatást nyújtani – a NARA Fejlesztő Központ magasan képzett szakemberei egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében komplex segítséget adnak a lányoknak, fiúknak.

A TSMT szerepe a fejlődésben
A Tervezett SzenzoMotoros Tréning, rövidítve TSMT, vagy hétköznapibb nevén okosító torna olyan mozgásterápia, amely a rendkívül bonyolult emberi idegrendszerre fejti ki jótékony hatását. Még egyszerűbben, érthetőbben fogalmazva, a gyermekek nagy- és finommozgásait fejleszti, és cseppet sem mellékesen jó hatással van az idegrendszerre, elősegíti az érettségét.

Gyermekpszichológia
A gyermekek a különböző fejlődési szakaszokban, életperiódusokban érthető módon más és más nehézségekkel találkoznak. Forduljon bizalommal a NARA Fejlesztő központ nagy tapasztalattal rendelkező, komoly eredményeket elérő, felkészült gyermekpszichológusaihoz, akik néhány foglalkozást követően már a szülő számára is jól érzékelhető pozitív változásokat képesek elérni.

Hogyan öröklődnek a nevelési minták?
Hogyan öröklődnek a nevelési minták? Ismerje meg, miként formálják a családi minták a gyermek fejlődését, és hogyan alakíthatók tudatosan.

A késleltetett beszédfejlődés hatásai: mikor érdemes cselekedni?
Gyakran halljuk, hogy a lányok érettebbek, jóval komolyabbak a fiúknál – ha nem is minden esetben igaz ez a megállapítás, de a beszédfejlődésben azért érzékelhető, megfigyelhető.