Túl bonyolultnak találja az érzéseit, valami esetleg zavarja, de még ő maga sem tudja megfogalmazni egyelőre, hogy mi a baj. Egész egyszerűen nem találja érdekesnek mindazt, ami vele történt, de az is lehet, hogy az átlagosnál zárkózottabb típus. Elképzelhető, hogy a szülői időzítés nem megfelelő. Beszáll a gyerek az autóba, kilép az iskolakapun vagy belép az ajtón, s ha rögtön nekiszegezzük a kérdést, bizony azt sem tudja, hol kezdje a „mesélést”. Annyi minden történ(hetet)t vele, hogy le kell ülepedjenek benne az ingerek, a sztorik.

Annak érdekében, hogy minél előbb és könnyebben megnyíljon a gyerek, mi, szülők is sokat tehetünk. Ne „kikérdezzünk”, hanem érdeklődjünk. Irányítsuk úgy a beszélgetést, hogy a gyermek magától kezdjen el mesélni. Oldjuk a hangulatot, akár elevenítsük fel a velünk történteket, a jó és a rossz pillanatokat – nyilvánvalóan a gyermek életkorának és érettségének megfelelően. Kerüljük az unalmas, általános kérdéseket, amelyek közé tartozik például a „Mi történt ma az iskolában?” jellegű is. Próbáljunk specifikusabban érdeklődni: „Mi volt a legjobb/a kevésbé jó a mai napodban?”, „Mi volt az ebéd?”, „Történt valami vicces ma veled?”, „Volt, ami meglepett téged?”„Írtatok dolgozatot/feleltél valamiből?”, „Mit és kivel játszottál a tanulás után a napköziben?”, satöbbi.

Azt is vegyük figyelembe, ahogy idősödnek a gyerekek, egyre inkább kialakítják a szülőktől független kis világukat, amelynek bizony nem az összes részletét, élményét akarják megosztani anyával vagy apával. Ez is egy teljesen egészséges fejlődési szakasz a felnőtté válás útján. A gyerekek nagyjából kétéves koruktól igyekeznek fokozatosan önállóbbak lenni, s kamaszkorra jutnak el oda, hogy az érzelmeikkel, az emberi kapcsolataikkal igyekeznek egymaguk boldogulni. Egyszerű példákra gondoljunk: rosszul sikerült a dolgozat, konfliktus volt a tanárral, szerelem okoz szomorúságot vagy éppen örömöt. A gyermek félénk, nem tudja, mi lesz a szülő reakciója, éppen ezért ezeket az információkat megtartja magának.

Ám ha a gyermek tartósan, túlzottan vagy hirtelen elzárkózik, láthatóan szorong, az bizony jelzésértékű is lehet. Érdemes finoman utánajárni, hogy esetleg iskolai konfliktus, tanulási nehézség, magánéleti, akár fel nem ismert családi probléma áll-e a háttérben. Bár arról beszélünk, a gyerek nem mindig nyílik meg, azért szüksége van arra, hogy meghallgassák, s ki mástól várhat megoldást a gondjaira, mint a szüleitől. Ugyanakkor a „megnyíláshoz” meg kell találni az arany középutat: nem faggatni kell, hanem érdeklődni.

Ne feledjük, minden gyermek más és más karakter, a türelem, a szeretet, valamint az odafigyelés elengedhetetlen ahhoz, hogy megnyíljanak.