A TSMT szerepe a fejlődésben
- 13 perc / Frissítve: 2026. február
A Tervezett SzenzoMotoros Tréning, rövidítve TSMT, vagy hétköznapibb nevén okosító torna olyan mozgásterápia, amely a rendkívül bonyolult emberi idegrendszerre fejti ki jótékony hatását. Még egyszerűbben, érthetőbben fogalmazva, a gyermekek nagy- és finommozgásait fejleszti, és cseppet sem mellékesen jó hatással van az idegrendszerre, elősegíti az érettségét. A NARA Fejlesztő Központban dolgozó, folyamatos képzésen részt vevő TSMT terapeutáink a felvetődő problémák kezelése mellett hozzájárulnak ahhoz, hogy a kislányok és a kisfiúk örömmel, önbizalommal telve fedezzék fel a körülöttük lévő világot.
A szülők rémálma, hogy valami „nem stimmel” a gyermekükkel, nem úgy fejlődik, ahogy kellene. Pánikolni nem szabad, mert minden baba más és más személyiség, van aki előbb, mások később mennek át bizonyos szakaszokon és az is fontos, hogy a kicsit mindig a korosztályához hasonlítsuk. Persze előfordulhat, hogy valaki nem a(z el)vártnak megfelelően halad előre, a TSMT torna sok esetben segíthet „behozni” a lemaradást, támogatja a felzárkózást az eltérő fejlődésben.
Az ismert svájci pszichológus, Jean Piaget határozta meg, hogy a gyermekek kognitív fejlődése négy, egymástól elhatárolható részre, területre bontható. Az első a szenzomotoros, a második a műveletek előtti, a harmadik a műveleti, a negyedik pedig formális műveleti szakasz. A talán legfontosabb a szenzomotoros szakasz a gyermek születésétől két esztendős koráig tart. Ekkor kerül előtérbe az észlelés, az érzékelés (szenzoros) és a mozgás (motoros). A második év végére el kell jutni oda, hogy a kisfiú vagy a kislány képes a saját testét megkülönböztetni a környezettől, alapvető szinten elsajátítja az anyanyelvét, ok-okozati összefüggéseket ismer fel.
A TSMT torna egytől általában kilenc, tíz, tizenegy, tizenkét esztendős korig ajánlott. Ugyanakkor ne feledjük, nagyon sokszor az óvodai korszakban észlelik a szülők, a pedagógusok, hogy fejlesztésre van szükség. Hiszen a csoportos foglalkozások alatt van arra leginkább lehetőség, hogy felfigyeljünk arra, a kortársaihoz hasonlítva adott gyermek esetleg lemaradt a többiektől. Amennyiben azt vesszük észre, hogy kicsit „más” a gyerek, forduljunk szakemberhez – a NARA Fejlesztő Központ TSMT terapeutáinak segítségével a foglalkozások jelentős hatást gyakorolnak a képességekre, a készségekre.
A Tervezett SzenzoMotoros Tréning tornával olyan területeken mutatkozhat fejlődés, mint a mozgás, a kommunikáció, a beszéd, a térben és a síkban tájékozódás, a memória, az érzékelés, az észlelés, a ritmusérzék. Segíti a koncentrációt, a figyelem összpontosítást, a jobb és a bal oldal összehangolását vagy éppen a sorrendiség felállításának könnyítését. Összefoglalva, a TSMT terápiával nagyon jól kezelhető, sőt idővel megszüntethető a figyelemzavar, a magatartási zavar, a beszédhiba, az ügyetlen mozgás, az egyensúlyzavar, a hiperaktivitás, a beilleszkedési zavar, az iskolaérettségi és a tanulási zavar.
Időpontfoglalás
Foglalna időpontot vagy kérdése lenne?
Várjuk jelentkezését az alábbi űrlap segítésével.
1. Időpontfoglalás az űrlap segítségével
2. Időpont megerősítése
3. Foglalkozás a fejlesztőházunkban
vagy az alábbi űrlap segítségével
További tartalmak

Mi a teendő, ha gyermeke nehezen ejti ki a szavakat vagy szűk a szókincse?
A beszéd, a beszélgetés nagyon fontos része az életünknek, főleg a mostani, modern korban, amikor a televízió, a számítógép, az okostelefon, a közösségi média térnyerése miatt sokkal kevesebb időt és energiát fordítunk a kommunikációra. A nyelvelsajátítás, a szavak helyes kiejtése és használata sajnos háttérbe szorul, s bizony, ha nem fordítunk kellő figyelmet erre a területre, a gyermekünknél komoly problémák alakulhatnak ki.

Hogyan működik a gyermekterápia (Gyermekpszichológia)
A gyermek- és a felntőtterápiát alaposan el kell választani egymástól. Amíg az idősebb korosztálynál a mély beszélgetéseken van a hangsúly, a fiatalabbaknál a gyermekpszichológus a kislányokkal és a kisfiúkkal igyekszik biztonságot jelentő kapcsolatot, családias légkört kialakítani, az életkornak megfelelően játékokkal, tesztekkel, feladatokkal feltárni, hogy mi áll a problémák hátterében.

Gyermekkori szorongás kezelése
A gyerekeknek segítség kell, egyszerűen nem tudnak egyedül megküzdeni a problémáikkal. És ki másra számíthatnának elsősorban, mint anyára vagy apára? Sokszor megfelelően jelezni sem képesek, viszont a korábban nem tapasztalt furcsa tünetek (például lelkiállapot-változás, szokatlan kommunikáció, szorongás, dühöngés, testi jelek, fájdalom, satöbbi) felhívhatja a szülő figyelmét arra, hogy valami baj van

Motoros fejlődés jelei
A gyermek mozgásfejlődése különböző szakaszokra osztható, ám ezek a részek egymásra épülnek, jól megfigyelhető sorrendben követik egymást. Igaz, minden kisfiú és kislány mozgásfejlődési üteme más, de bizonyos időhatárokon belül muszáj megvalósulnia a fordulásnak, a gurulásnak, a kúszásnak, a mászásnak, a felülésnek, a felállásnak és tizenöt hónapos korig a járásnak.

Felnőtt pszichológia: mikor érdemes szakemberhez fordulni
Az életünk velejárója, hogy nem vagyunk/lehetünk mindig a csúcson, hullámvölgyek és hullámhegyek nehezítik a mindennapjainkat. A legtöbbször „lendületből” legyőzzük az akadályokat, de akadnak olyan problémák, amelyek megoldásához elengedhetetlen, hogy megosszuk a gondjainkat valakivel, aki nem csak meghallgat, de tanácsot is tud és képes adni a hogyan továbbhoz.

Párterápia: hogyan menthető meg a válságban lévő kapcsolat
Az életünk velejárója, hogy nem vagyunk/lehetünk mindig a csúcson, hullámvölgyek és hullámhegyek nehezítik a mindennapjainkat. A legtöbbször „lendületből” legyőzzük az akadályokat, de akadnak olyan problémák, amelyek megoldásához elengedhetetlen, hogy megosszuk a gondjainkat valakivel, aki nem csak meghallgat, de tanácsot is tud és képes adni a hogyan továbbhoz.

TSMT
Tervezett SzenzoMotoros Tréning. Olyan mozgásterápia, amely az egyébként roppant bonyolult emberi idegrendszerre fejti ki jótékony hatását. Pozitívan befolyásolja az agy működését, impulzus a mozgásra, a beszédre, a viselkedésre, a gyerek-szülő kapcsolatra, a pszichikumra. A NARA Fejlesztő Központ célja, hogy a foglalkozásokon résztvevő gyerekek örömmel és önbizalommal telve fedezzék fel önmagukat és a körülöttük lévő világot, ehhez pedig komoly segítséget nyújt TSMT-terapeutánk.

A logopédia eredményei és hatásai
Előfordul, hogy a szülő azt tapasztalja, a gyermeke nehezen beszél, félve szólal meg, esetleg fogyatékosságot, zavart észlel a hangképzésénél, nem tartja megfelelőnek a kislány, a kisfiú szókincsét és a kommunikációját is problémásnak tartja. Fontos, hogy ne essünk kétségbe, ne pánikoljunk, inkább keressünk fel szakembert.