Érzelmi problémák felismerése
- 7 perc / Frissítve: 2026. február
Amikor valaki szülő lesz, teljesen megváltozik az élete, a fontossági sorrendben a gyermek kerül az első helyre. Az édesanya és az édesapa is arra fókuszál, hogy a kislánya, a kisfia fejlődése testileg és lelkileg megfelelő legyen. Igen ám, csakhogy hiába vagyunk elkötelezettek és teszünk meg minden tőlünk telhetőt, előfordulhat, hogy „nem jó úton haladunk, nem megfelelő az irány”, s ezt a gyerekünk a tudomásunkra is hozza. Ezt viszont mindenekelőtt fel kell ismerni.
Közhelynek hangzik, de attól még bebizonyosodott, hogy a test és a lélek nem választható külön. Amennyiben valamelyikkel probléma adódik, az bizony hatással van a másikra – a testi (szomatikus) vagy a lelki (pszichés) rendellenesség összefonódását nevezzük pszichoszomatikus állapotnak. És ez a változás már egészen korán megjelenik, amikor a gyermek az érzelmi, a lelki problémáit nem tudja szavakkal kifejezni, viszont a teste érzékelhető jeleket továbbít a szülők felé.
A kiváltó ok lehet biológiai, pszichológiai vagy éppen szociokulturális, de megfigyelhető, hogy ugyanaz a gond más és más tüneteket produkálhat, ahogy ennek a fordítottja is igaz, az azonos tünetek mögött különböző bajok tornyosulhatnak a háttérben.
Ezek felfedezése cseppet sem egyszerű: a szülők a tapasztalataikra támaszkodva egymástól tanulhatnak vagy kérhetnek segítséget, például kiválóan működhetnek az önsegítő csoportok is, de mindig veszélyeket rejt, ha egy másik személy elmondása alapján akarunk segítséget nyújtani a gyerekünknek.
Fontos a sorrend betartása. Amennyiben a gyereknél testi tüneteket észlelünk, forduljunk orvoshoz, vizsgáltassuk ki, ám ha minden lelet negatív, akkor érdemes gyermekpszichológus segítségét kérni. Keresse bizalommal a NARA Fejlesztő Központ nagy tapasztalattal rendelkező, komoly eredményeket elérő szakembereit, akik néhány foglalkozást követően már jól érzékelhető pozitív változásokat képesek elérni.
Mindenekelőtt a szülőnek érzékelni kell, hogy valami probléma van. Például megváltozik a gyermek lelki állapota, az eddigiekhez képest egészen másképpen vagy sehogy sem kommunikál, furcsa mód fejezi ki magát. Túl gyakran szomorú, feszült, szorongó, sokszor agresszív, dühöng, egyszerűen nem képes kezelni az indulatait. Ehhez társulhatnak különböző testi jelek, viszkető kiütések a bőrön, fej- és hasfájdalom, illetve korábban nem tapasztalt viselkedésbeli változások, mint például a mértéktelen nassolás vagy a korábban kedvelt ételek elutasítása, az (el)alvási nehézség, a társaságok kerülése.
Ezek egyfajta szavak nélküli jelek a gyermektől: „anya, apa, segíts kérlek”!
Ennek a felismerése már egy lépés a megoldás, a változ(tat)ás, a gyógyulás felé vezető úton – a NARA Fejlesztő Központ szakemberei megfelelő támogatás és segítséget biztosítanak a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt.
Időpontfoglalás
Foglalna időpontot vagy kérdése lenne?
Várjuk jelentkezését az alábbi űrlap segítésével.
1. Időpontfoglalás az űrlap segítségével
2. Időpont megerősítése
3. Foglalkozás a fejlesztőházunkban
vagy az alábbi űrlap segítségével
További tartalmak

Mi a teendő, ha gyermeke nehezen ejti ki a szavakat vagy szűk a szókincse?
A beszéd, a beszélgetés nagyon fontos része az életünknek, főleg a mostani, modern korban, amikor a televízió, a számítógép, az okostelefon, a közösségi média térnyerése miatt sokkal kevesebb időt és energiát fordítunk a kommunikációra. A nyelvelsajátítás, a szavak helyes kiejtése és használata sajnos háttérbe szorul, s bizony, ha nem fordítunk kellő figyelmet erre a területre, a gyermekünknél komoly problémák alakulhatnak ki.

Gyermekpszichológiai módszerek összehasonlítása
A gyermekkor maga a folyamatos változás. Különböző fejlődési szakaszokban, életperiódusokban más és más nehézségekkel találkoznak a lányok, a fiúk, s ahogy a felnőtteknél megfigyelhető, akadnak, akik könnyebben veszik az akadályokat, mások nehezebben. Minden életkori szakasznak megvannak a maga jellegzetességei, de kialakulhatnak lelki és testi gondok, különböző, például szorongásos, magatartási, viselkedési, alvási, önértékelési tünetek, jelentkezhetnek iskolai, serdülőkori, kommunikációs panaszok.

Csak súlyos problémák esetén van szükség logopédiára?
Előfordul, hogy a szülő azt tapasztalja, a gyermeke nehezen beszél, félve szólal meg, esetleg fogyatékosságot, zavart észlel a hangképzésénél, nem tartja megfelelőnek a kislány, a kisfiú szókincsét és a kommunikációját is problémásnak tartja. Fontos, hogy ne essünk kétségbe, ne pánikoljunk, inkább keressünk fel szakembert.

Családterápia: hogyan építhetjük újra a bizalmat és harmóniát a családban
Rendkívül fontos, hogy a család minden tagja, vagyis az anya, az apa, a gyermek érzelmileg biztonságban érezze magát, hogy az a láthatatlan kapocs, amely közöttük van, stabil és erős legyen.

Hogyan kezeljük a dühkitöréseket, félelmeket és érzelmi reakciókat? (Dühkitörések és érzelmi támogatás)
A gyermekkor tanulási időszaknak is felfogható – kislánynak, kisfiúnak, édesanyának, édesapának egyaránt. Rengeteg problémával kell megküzdenie „mindkét oldalnak”, többek között olyan érzelmi megingásokat kell kezelni, mint a harag, a düh.

Miért fontosabb, mint valaha a gyermekek érzelmi jóléte?
Tegyük a szívünkre a kezünket! Szülőként hányszor és hányszor aggódunk amiatt, hogy milyen lesz majd a gyermek IQ-szintje, mert úgy gondoljuk, annál sikeresebb felnőtt válik a fiunkból, a lányunkból, minél magasabb az intelligencia hányadosa. A legújabb kutatások szerint azonban kijelenthető, az érzelmi intelligencia, az úgynevezett EQ, az érzelmi jólét legalább ugyanekkora vagy talán még nagyobb szerepet játszik a jövőnk alakításában.

Mikor érdemes váltani vagy kiegészíteni az iskolai logopédiát?
Az iskolai logopédia nagyon fontos része lehet az úgynevezett tanulási folyamatnak, de érezni kell, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor a heti egyszeri húsz, maximum harminc perces, csoportos foglalkozások már nem elegendőek a fejlődéshez.

Párterápia: hogyan menthető meg a válságban lévő kapcsolat
Az életünk velejárója, hogy nem vagyunk/lehetünk mindig a csúcson, hullámvölgyek és hullámhegyek nehezítik a mindennapjainkat. A legtöbbször „lendületből” legyőzzük az akadályokat, de akadnak olyan problémák, amelyek megoldásához elengedhetetlen, hogy megosszuk a gondjainkat valakivel, aki nem csak meghallgat, de tanácsot is tud és képes adni a hogyan továbbhoz.