Miért fontosabb, mint valaha a gyermekek érzelmi jóléte?
- 6 perc / Frissítve: 2026. február
Tegyük a szívünkre a kezünket! Szülőként hányszor és hányszor aggódunk amiatt, hogy milyen lesz majd a gyermek IQ-szintje, mert úgy gondoljuk, annál sikeresebb felnőtt válik a fiunkból, a lányunkból, minél magasabb az intelligencia hányadosa. A legújabb kutatások szerint azonban kijelenthető, az érzelmi intelligencia, az úgynevezett EQ, az érzelmi jólét legalább ugyanekkora vagy talán még nagyobb szerepet játszik a jövőnk alakításában. A NARA Fejlesztő Központ gyermekpszichológusai jelentős segítséget tudnak adni, hogy a gyerekek a megfelelő „alappal” rendelkezzenek, feltöltődve vágjanak neki az iskolai tanulmányoknak, aztán a felnőtté válás rögös útjainak.
Az érzelmi intelligencia felelős azért, hogy a legnehezebb pillanatokban, szituációkban is megmaradjon a jókedvünk, a vidámságunk, az optimizmusunk. Igen, igen, ezért fordulhat elő, hogy sokszor nem (csak) az eminenst tanulók, a kitűnők válnak sikeres felnőttekké. Ugyanis, aki megfelelő EQ-val rendelkezik (gyerekként alaposan „feltöltődött”, rengeteg pozitív élményben volt része), az átlagosnál nagyobb önbizalommal bírnak, jó a szociális érzékük, képesek másokat megnyugtatni, jótanácsokkal ellátni – ezáltal népszerűbbek a társaiknál.
Akinek az érzelmi intelligencia szintje magasabb, bizonyíthatóan komolyabb karrier befutására képes, megértőbb a magánéletében, könnyebben rendezi például a társas kapcsolataiban, a házasságában felvetődő problémákat, jól kezeli a benne dúló érzéseket. Cseppet sem mellékesen, bele tudja élni magát mások érzéseibe, képes elképzelni, milyen viharok dúlnak a másikban és ami nagyon fontos, megoldással is rendelkezik.
Ha az érzelmi intelligencia magas, nehezebben hozza zavarba a vizsga, a felvételi, az állásinterjú az embert. Az aggódás, a félelem mindenkiben benne van, de a nagy különbséget jelent, ha ezt valaki kezelni is képes. A szülők, a pedagógusok, a tanárok fontos feladata, hogy a fejlődési szakaszok alatt segítsék a gyerekeket a magasabb érzelmi intelligenciaszint elérésében.
Elsősorban az édesanya, az édesapa feladata, hogy ne csak arra fókuszáljon, éppen mit csinál a gyermek, hanem figyeljen arra is, hogy mit érezhet, milyen gondolatok cikázhatnak a fejében. Próbálja megfejteni, hogy boldog, elégedett vagy éppen ellenkezőleg, mérges, magányos – könnyen elképzelhető, nem tudja kifejezni a benne dúló érzéseket, de megoldást vár a szülőktől.
Fontos, hogy segítsünk eligazodni a gyermeknek „az érzelmek, az érzékek viharában”, hogy kontrollálni, felügyelni tudja mindazt, ami például egy elveszett, eltört, tönkrement játék miatt kialakulhat benne. Lehet, neki ez a világ végét jelenti, de a szülő megmutathatja a helyes utat, akár csak azzal, hogy megérteti vele, rengeteg játéka van még és azokkal is ugyanúgy vidáman eltölthető a szabadidő.
Nem szabad, hogy az anyát vagy az apát az érzelmeik vezéreljék. A feszültség, a kiabálás nem jó „vezető”, inkább számoljunk el tízig, nyugodjunk le, mintsem kiabálni kezdjünk. Támogatók legyünk, mintsem kritikusok, vegyünk részt maximálisan az érzelmi intelligencia erősítésében, az EQ fejlesztésében, magyarázzuk el a gyermeknek, hogy mi lesz az adott cselekedetének a következménye vagy éppen eredménye, muszáj arra biztatni, hogy gondolja át a vele történteket.
Az érzelmi intelligencia fejlettsége meghatározza, hogy a későbbiekben mennyire tudjuk kordában tartani a bennünk lévő dühöt, frusztrációt, bánatot, örömöt, s ez bizony jelentősen befolyásolja mindenki életét. Kutatások eredményei igazolják, a magas EQ-val rendelkező gyermekek magabiztosabbak, jobb az önértékelésük, a kapcsolatuk a szüleikkel, a társaikkal példás, s bizony nagy a valószínűsége, hogy felnőttkorban jelentősebb feladatokat kapnak a munkahelyeiken.
Időpontfoglalás
Foglalna időpontot vagy kérdése lenne?
Várjuk jelentkezését az alábbi űrlap segítésével.
1. Időpontfoglalás az űrlap segítségével
2. Időpont megerősítése
3. Foglalkozás a fejlesztőházunkban
vagy az alábbi űrlap segítségével
További tartalmak

TSMT: „Rövid időn belül jól érzékelhetően elindult Kristóf fejlődése”
Egy gyermek fejlődését segíteni, az egyik legnagyszerűbb érzés. Kristófot úgy ötéves korában vitte az anyukája a NARA Fejlesztő Központba, mégpedig a védőnő és az óvónő tanácsára.

Hogyan működik a gyermekterápia (Logopédia)
A logopédus a beszéd- és a nyelvi készségek fejlesztésében, fejlődésében tud segítséget nyújtani. A NARA Fejlesztőközpont szakemberei a foglalkozások alatt élvezetes, játékos, akár vicces, sokszínű módszerekkel igyekeznek segíteni a problémákon.

A logopédia eredményei és hatásai
Előfordul, hogy a szülő azt tapasztalja, a gyermeke nehezen beszél, félve szólal meg, esetleg fogyatékosságot, zavart észlel a hangképzésénél, nem tartja megfelelőnek a kislány, a kisfiú szókincsét és a kommunikációját is problémásnak tartja. Fontos, hogy ne essünk kétségbe, ne pánikoljunk, inkább keressünk fel szakembert.

Kiejtési és szókincsbeli nehézségek
Gyakran halljuk, hogy a lányok érettebbek, jóval komolyabbak a fiúknál – ha nem is minden esetben igaz ez a megállapítás, de a beszédfejlődésben azért érzékelhető, megfigyelhető. A lányoknál két esztendős korukra, a fiúknál úgy fél évvel később meg kell indulnia a beszédnek, ekkorra a gyermek rendelkezik néhány szóból álló aktív szókinccsel, ezeket muszáj használnia, mondatokká formálnia.

Mikor érdemes váltani vagy kiegészíteni az iskolai logopédiát?
Az iskolai logopédia nagyon fontos része lehet az úgynevezett tanulási folyamatnak, de érezni kell, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor a heti egyszeri húsz, maximum harminc perces, csoportos foglalkozások már nem elegendőek a fejlődéshez.

Érzelmi problémák felismerése
A gyermekek a különböző fejlődési szakaszokban, életperiódusokban érthető módon más és más nehézségekkel találkoznak. Forduljon bizalommal a NARA Fejlesztő központ nagy tapasztalattal rendelkező, komoly eredményeket elérő, felkészült gyermekpszichológusaihoz, akik néhány foglalkozást követően már a szülő számára is jól érzékelhető pozitív változásokat képesek elérni.

Logopédia: ,,Mindenért kárpótol, hogy látom a változást a kislányomon”
Amikor a szülők azt veszik észre, a gyermekük fejlődése nem a megfelelő ütemben zajlik, érthető módon mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak. Például szakemberhez fordulnak – a Nara Fejlesztő Központ munkatársai a legfontosabb küldetésüknek tekintik, hogy a beléjük vetett bizalmat a magas szintű foglalkozásokkal meghálálják.

Beszédfejlődési mérföldkövek és jelentőségük
A gyermekek beszédfejlődése változó, még azonos szociális környezetben vagy éppen családon belül is eltérő lehet. Viszont, vannak olyan mérföldkövek a természetes beszédfejlődésben, amelyek támpontot nyújtanak.