TSMT: „Rövid időn belül jól érzékelhetően elindult Kristóf fejlődése”
- 4 perc / Frissítve: 2026. szeptember
Egy gyermek fejlődését segíteni, az egyik legnagyszerűbb érzés. Kristófot úgy ötéves korában vitte az anyukája a NARA Fejlesztő Központba, mégpedig a védőnő és az óvónő tanácsára. A kisfiút kirekesztették a társai, nehezen kommunikált velük, visszahúzódó és szégyenlős volt, egyre inkább magába fordult. A Tervezett SzenzoMotoros Tréning, vagyis a TSMT-terápia azonban rendkívüli változást hozott a gyermek életében, a foglalkozások a szülők várakozásait is felülmúlta.
„Kristóf vékonyka, vézna gyerekként mindig igyekezett a háttérben maradni, éppen ezért kevés barátja volt. Például, hogy az oviban kiálljon a társai elé és elmondjon egy verset vagy esetleg énekeljen, az szinte elképzelhetetlen volt – emlékezett vissza Judit, az édesanya. – Bevallom, sokszor a szívem megszakadt, amikor láttam, milyen jól érzi magát a többi gyerek, az enyém pedig ült egymagában.”
Heti kétszer-háromszor jártak a NARA Fejlesztő Központ TSMT terapeutájához, de otthon is rengeteget gyakoroltak. Ahogy mondani szokták, gyerek és szülő dolgozott becsülettel…
„Minden tanácsot, vagy úgy is fogalmazhatnék, utasítást betartottunk és hála az égnek, rövid időn belül jól érzékelhetően elindult Kristóf fejlődése – mosolyodott el az anyuka. – Szemmel láthatóan mentálisan folyamatosan erősödött. Alig akartam elhinni, amikor mesélte az óvónő, hogy a fiam kiállt a többiek elé és énekelt, illetve felvállalta, hogy ő a napos, ami korábban nem volt rá jellemző. Korábban annyira félt a hibázástól, hogy semmilyen feladatra nem volt kapható, most meg kivirult, tényleg túlzás nélkül állíthatom, kinyílt előtte a világ. Elkezdett szépen rajzolni, beszélni, kommunikálni, egészen megváltozott.”

A terápia hat hónapig tartott, s Kristófot mintha kicserélték volna: a visszahúzódó fiúból mosolygós, vidám kis srác lett.
„A TSMT-terapeuta olyan kedvesen bánt Kristóffal, hogy nagyon hamar összebarátkoztak. A fiam kifejezetten élvezte a foglalkozásokat, örömmel ment mindegyikre – mesélte lelkesen Judit. – Ám azt azért hadd jegyezzem meg, mi ugyancsak rengeteg munkát tettünk bele. A szakember is elmondta, ez közös siker, akarni kell a változást, elszántság nélkül nincs eredmény. Otthon rengeteget ismételtük a feladatsorokat, a különböző mozdulatokat, a mozgáskoordinációs gyakorlatokat, a mondókákat, de annyira jó volt látni, ahogy fejlődött a fiam. Például a ritmus- és szinkronérzéke. Hálával tartozom a NARA-terapeutának, hogy segített Kristófnak és ezáltal az egész családnak. Már nem vonul félre a kincsem, keresi mások társaságát, sokszor be sem áll a szája, egyszerűen megváltozott az élete, ahogy a miénk is.”
Időpontfoglalás
Foglalna időpontot vagy kérdése lenne?
Várjuk jelentkezését az alábbi űrlap segítésével.
1. Időpontfoglalás online vagy a kapcsolati űrlap segítségével
2. Időpont megerősítése
3. Foglalkozás a fejlesztő központunkban
vagy az alábbi kapcsolati űrlap segítségével
További tartalmak

Felnőtt pszichológia: mikor érdemes szakemberhez fordulni
Az életünk velejárója, hogy nem vagyunk/lehetünk mindig a csúcson, hullámvölgyek és hullámhegyek nehezítik a mindennapjainkat. A legtöbbször „lendületből” legyőzzük az akadályokat, de akadnak olyan problémák, amelyek megoldásához elengedhetetlen, hogy megosszuk a gondjainkat valakivel, aki nem csak meghallgat, de tanácsot is tud és képes adni a hogyan továbbhoz.

Gyermekpszichológiai módszerek összehasonlítása
A gyermekkor maga a folyamatos változás. Különböző fejlődési szakaszokban, életperiódusokban más és más nehézségekkel találkoznak a lányok, a fiúk, s ahogy a felnőtteknél megfigyelhető, akadnak, akik könnyebben veszik az akadályokat, mások nehezebben. Minden életkori szakasznak megvannak a maga jellegzetességei, de kialakulhatnak lelki és testi gondok, különböző, például szorongásos, magatartási, viselkedési, alvási, önértékelési tünetek, jelentkezhetnek iskolai, serdülőkori, kommunikációs panaszok.

Jelek, hogy a gyermekünk még nem érett az iskolakezdésre
Az iskolaérettség nem csupán életkor kérdése. Ismerjük meg a testi, érzelmi, figyelmi és mozgásos jeleket, amelyek arra utalhatnak, hogy gyermekünk még nem áll készen az iskolakezdésre.

TSMT
Tervezett SzenzoMotoros Tréning. Olyan mozgásterápia, amely az egyébként roppant bonyolult emberi idegrendszerre fejti ki jótékony hatását. Pozitívan befolyásolja az agy működését, impulzus a mozgásra, a beszédre, a viselkedésre, a gyerek-szülő kapcsolatra, a pszichikumra. A NARA Fejlesztő Központ célja, hogy a foglalkozásokon résztvevő gyerekek örömmel és önbizalommal telve fedezzék fel önmagukat és a körülöttük lévő világot, ehhez pedig komoly segítséget nyújt TSMT-terapeutánk.

Mi a teendő, ha gyermeke nehezen ejti ki a szavakat vagy szűk a szókincse?
A beszéd, a beszélgetés nagyon fontos része az életünknek, főleg a mostani, modern korban, amikor a televízió, a számítógép, az okostelefon, a közösségi média térnyerése miatt sokkal kevesebb időt és energiát fordítunk a kommunikációra. A nyelvelsajátítás, a szavak helyes kiejtése és használata sajnos háttérbe szorul, s bizony, ha nem fordítunk kellő figyelmet erre a területre, a gyermekünknél komoly problémák alakulhatnak ki.

Logopédia
Sok szülő tapasztalja, hogy a gyermeke nehezen beszél, szólal meg, fogyatékosság, zavar észlelhető a hangképzésénél, nem megfelelő a szókincs, a kommunikációjával problémák vannak. A logopédus a beszéd-rendellenességek kialakulásának megelőzésében, felismerésében, valamint fejlesztésben képes támogatást nyújtani – a NARA Fejlesztő Központ magasan képzett szakemberei egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében komplex segítséget adnak a lányoknak, fiúknak.

Konduktív pedagógia – Fejlődés a mozgás erejével
A konduktív pedagógia a test és az elme, az agy fejlesztése egyszerre. Egy olyan komplex módszer, konduktor felügyelete mellett végzett mozgásterápia, amely idegrendszeri eredetű mozgás- és tanulási nehézségekkel küzdő, de akár ép gyerekekre is fókuszál. A NARA Fejlesztő Központ szakemberei a foglalkozásokkal komplexen hatnak a figyelemre, az érzelmi és a szociális készségekre, s elősegítik a napi élethelyzetekben való helytállást.

A digitális korszak új nevelési mintái
Hogyan neveljünk tudatosan a digitális korban? Ismerje meg az online és offline egyensúly, a képernyőidő és a digitális nevelés legfontosabb alapelveit.