Gyermekpszichológiai módszerek összehasonlítása

Szülői tanácsok gyermekfejlődéshez szakértőktől

A gyermekkor maga a folyamatos változás. Különböző fejlődési szakaszokban, életperiódusokban más és más nehézségekkel találkoznak a lányok, a fiúk, s ahogy a felnőtteknél megfigyelhető, akadnak, akik könnyebben veszik az akadályokat, mások nehezebben. Minden életkori szakasznak megvannak a maga jellegzetességei, de kialakulhatnak lelki és testi gondok, különböző, például szorongásos, magatartási, viselkedési, alvási, önértékelési tünetek, jelentkezhetnek iskolai, serdülőkori, kommunikációs panaszok. A NARA Fejlesztő Központ nagy tapasztalattal rendelkező gyermekpszichológusai minden esetben segítséget nyújthatnak, forduljon hozzánk bizalommal!

A szakemberek előbb „megértik” a problémát, felmérik annak súlyosságát és azután különböző módszerek mentén vezetik a foglalkozásokat. Először a szülőkkel beszélget a pszichológus, majd a gyermekkel és a szülőkkel együtt, s utána következik az adott problémára fókuszáló egyéni konzultáció a gyerekkel – életkorból adódóan akár játékos foglalkozásokkal, például rajzolással, gyurmázással, bábozással.

Gyakran előfordul, hogy a gyermek fejlődése jól láthatóan elakad, viselkedési és/vagy érzelmi gondokat tapasztal a szülő, a pedagógus. Annak érdekében, hogy minél előbb megtalálja a gyermekpszichológus a bajokat kiváltó okokat, nagy hangsúlyt kell fektetni a környezet megismerésére, feltérképezésére. Sokszor már az anyukával, az apukával történő konzultáció is komoly előrelépéshez vezethet, s a későbbiekben is nagy segítséget nyújthatnak az együttműködésükkel. A terápia egyértelmű célja, hogy mielőbb megértsük a problémát, kiegyensúlyozottabbá tegyük a gyermeket, hozzásegítsük a személyes és a társas együttműködéshez.

A kisgyermek vagy a serdülő életkorban lévő fiatal „változását” a családi környezet is kiválthatja. Éppen ezért eredményre vezethető módszer, ha a terápia alatt a család és annak tagjainak az egymáshoz való kapcsolatára fókuszálunk. Elképzelhető, hogy a gyermek viselkedésében jelentkező szélsőségeket a család váltja ki, ezért a szülők, a nagyszülők, a rokonok azonnali bevonásával kezelhető a probléma. A családterápia során megpróbáljuk feltárni a háttértényezőket, vizsgálva többek között a családtagok közötti kommunikációt, interakciót és otthon végzendő, amolyan házi feladatot is kapnak a résztvevők.

A kiscsoportos foglalkozások is célravezetőek lehetnek. Közel azonos korú fiúk és lányok hasonló problémáira összpontosítanak ilyenkor a terapeuták, a közösség ereje az, amely elősegíti a fejlődést. Célja, hogy játékos, fejlesztő módszerekkel felkészítse például a gyerekeket az iskolakezdésre, de eltüntetheti a szorongásos tüneteket, a hangulat-, a beilleszkedési- és a figyelemzavart, megoldást kínál a magatartásproblémára.

Támogatás a gyermekkori nehézségek kezelésében – közösen, sikeresen!

Cseppet sem olyan könnyű a serdülőkorból „átlépni” a felnőttek közé, mint azt sokan gondolnák. A gyermekpszichológus segíthet hidat képezni az átmenethez. Rávilágít, hogy a társadalom, a szülők, a tanárok elvárásait, szabályait miképpen kell betartani, s hogyan barátkozzunk meg „új önmagunkkal”. Mindeközben fejlődik az önismeret és hozzájárul, hogy a serdülőkorú fiatalok könnyebben alakítsanak ki kapcsolatokat egymás között, a családtagokkal, az iskolai tanárokkal.

A kognitív pszichológiai vizsgálat a 6-10 éves kor közötti gyerekek általános gondolkodási és a figyelmi képességeire összpontosít. Ez abban az esetben javasolt, ha a gyermek tanulási nehézségekkel küzd az iskolában, túl görcsös, teljesítmény-szorongása van, nincs motivációja, gyakran elakad a tananyagban, gondot okoz a leckeírás, a felkészülés a következő napra. A terápia során a szülők megismerhetik a fiuk, lányuk erősségeit, nehézségeit, képességeit és komoly hátteret, támogatást nyújthatnak a kibontakozásukban. A vizsgálati eredmények nagymértékben segíthetik a pedagógus, a tanuló és a szülő közötti kapcsolatot, de a szakember ilyenkor javaslatokat is megfogalmaz, illetve szükség esetén további vizsgálatokat kérhet.

A különböző módszerekkel az elsődleges cél, hogy a gyermek képes legyen kezelni a különböző élethelyzeteket, bízzon magában és a családon belül is értékesebb legyen a kapcsolat, jobb a kommunikáció.

Időpontfoglalás

Foglalna időpontot vagy kérdése lenne?
Várjuk jelentkezését az alábbi űrlap segítésével.

1. Időpontfoglalás az űrlap segítségével

2. Időpont megerősítése

3. Foglalkozás a fejlesztőházunkban

Átlagosan 2 munkanapon belül

vagy az alábbi űrlap segítségével

További tartalmak

életvezetési tanácsadás

Felnőtt pszichológia: mikor érdemes szakemberhez fordulni

Az életünk velejárója, hogy nem vagyunk/lehetünk mindig a csúcson, hullámvölgyek és hullámhegyek nehezítik a mindennapjainkat. A legtöbbször „lendületből” legyőzzük az akadályokat, de akadnak olyan problémák, amelyek megoldásához elengedhetetlen, hogy megosszuk a gondjainkat valakivel, aki nem csak meghallgat, de tanácsot is tud és képes adni a hogyan továbbhoz.

Elolvasom a cikket »
Tervezett Szenzomotoros Tréning
Gyermekpszichológia

Érzelmi problémák felismerése

A gyermekek a különböző fejlődési szakaszokban, életperiódusokban érthető módon más és más nehézségekkel találkoznak. Forduljon bizalommal a NARA Fejlesztő központ nagy tapasztalattal rendelkező, komoly eredményeket elérő, felkészült gyermekpszichológusaihoz, akik néhány foglalkozást követően már a szülő számára is jól érzékelhető pozitív változásokat képesek elérni.

Elolvasom a cikket »
Dühkitörés

Dühkitörések és érzelmi támogatás

A gyermekkor tanulási időszaknak is felfogható – kislánynak, kisfiúnak, édesanyának, édesapának egyaránt. Rengeteg problémával kell megküzdenie „mindkét oldalnak”, többek között olyan érzelmi megingásokat kell kezelni, mint a harag, a düh.

Elolvasom a cikket »
Beszédfejlesztés

Kiejtési és szókincsbeli nehézségek

Gyakran halljuk, hogy a lányok érettebbek, jóval komolyabbak a fiúknál – ha nem is minden esetben igaz ez a megállapítás, de a beszédfejlődésben azért érzékelhető, megfigyelhető. A lányoknál két esztendős korukra, a fiúknál úgy fél évvel később meg kell indulnia a beszédnek, ekkorra a gyermek rendelkezik néhány szóból álló aktív szókinccsel, ezeket muszáj használnia, mondatokká formálnia.

Elolvasom a cikket »
Gyermekkori szorongás kezelése

Gyermekpszichológiai módszerek összehasonlítása

A gyermekkor maga a folyamatos változás. Különböző fejlődési szakaszokban, életperiódusokban más és más nehézségekkel találkoznak a lányok, a fiúk, s ahogy a felnőtteknél megfigyelhető, akadnak, akik könnyebben veszik az akadályokat, mások nehezebben. Minden életkori szakasznak megvannak a maga jellegzetességei, de kialakulhatnak lelki és testi gondok, különböző, például szorongásos, magatartási, viselkedési, alvási, önértékelési tünetek, jelentkezhetnek iskolai, serdülőkori, kommunikációs panaszok.

Elolvasom a cikket »
Mozgásfejlesztés

A TSMT szerepe a fejlődésben

A Tervezett SzenzoMotoros Tréning, rövidítve TSMT, vagy hétköznapibb nevén okosító torna olyan mozgásterápia, amely a rendkívül bonyolult emberi idegrendszerre fejti ki jótékony hatását. Még egyszerűbben, érthetőbben fogalmazva, a gyermekek nagy- és finommozgásait fejleszti, és cseppet sem mellékesen jó hatással van az idegrendszerre, elősegíti az érettségét.

Elolvasom a cikket »
Scroll to Top