A TSMT szükségességének felismerése

Szülői tanácsok gyermekfejlődéshez szakértőktől

Tervezett Szenzomotoros Tréning, rövidítve TSMT. A lényege a gyermekek idegrendszerének a serkentése, mégpedig úgy, hogy különböző ingerekkel (vizualitás, hallás, tapintás) ismertetik meg a szakemberek a lányokat, a fiúkat. A foglalkozásokon résztvevők mondókáznak, speciális, ingereket közvetítő tornagyakorlatokat végeznek, ezáltal – kicsit bonyolultan fogalmazva – az idegrendszeri hálózatos kapcsolatok „átprogramozódnak”, segítve az idegrendszer fejlődését. Miközben fókuszba kerül a finommotorika, a nagymozgás, az anyanyelvi és kommunikáció fejlődés, az egyidejű többcsatornás figyelem, a koordináció, az egyensúly, a lateralitás és a dominancia kialakulása, a NARA Fejlesztő Központ TSMT-terapeutái segítséget nyújtanak abban, hogy a gyerekek örömmel és önbizalommal telve fedezzék fel önmagukat, valamint a körülöttük lévő világot.

A csecsemőknél a mozgásfejlődés meghatározott módon történik. Először kitámasztanak az alkar segítségével, aztán a tenyerükre támaszkodnak, majd elkezdenek kúszni, egy idő után négykézlábra „állnak”, felülnek, kapaszkodva felállnak, elindulnak és önállóan járnak. Nagyjából tudni lehet, hogy a gyermek mikor éri el ezeket az életszakaszokat, ám ha a fejlődésmenet nem megfelelő, esetleg kimaradnak szakaszok, akkor gyaníthatóan az idegrendszer nem a „szokásos módon” működik, érik.

A TSMT-terápia rengeteg rendellenességre megfelelő gyógymódot kínál. Például a beszédkészséggel, a beszédfejlődéssel összefüggő gondokra, a nehézkes étkezésre és a nem megfelelő alvásra. Ha azt vesszük észre a gyermeken, hogy túlságosan érzékeny bizonyos szituációkban, például megijed hangoktól, hamar túltelítődik bizonyos ingerektől, s ezáltal kiborul; ha visszahúzódik, amikor megérintenék, amennyiben ideges lesz, nehezen nyugtatható; nem akar kezet mosni, ha piszkos a keze vagy éppen ellenkezőleg, mindig a csap mellett állna, érdemes elgondolkodni azon, hogy szakemberhez forduljunk.

A foglalkozásokon résztvevő gyerekek örömmel és önbizalommal telve fedezzék fel önmagukat.

Persze, ezek csak jelek, nem szabad pánikolni, de amennyiben egyszerre több „tünet” is érzékelhető, az azért gyanússá válhat.

Egészen pici korban, félévesen is elkezdhetőek az egyéni tornák, szülői segítséggel és különböző eszközök, például labda használatával. Igen hamar, rövid időn belül jelentős pozitív változások érhetőek el. S fontos leszögezni, nem csak a gyermek idegrendszeri fejlődése valósul meg, de a gyerek-szülő kapcsolat is egy egészen más szintre lép, tehát pszichés eredménye is van a foglalkozásoknak. Együttműködésről van szó, nem pedig csak egy közösen megoldandó feladatról.

A szenzormotoros torna ráadásul fájdalommentes, nem kell szúrni, vágni, gyógyszereket szedni. Elég csak élvezni a játékos, szórakoztató feladatokat.

Személyre szabott fejlesztés

Időpontfoglalás

Foglalna időpontot vagy kérdése lenne?
Várjuk jelentkezését az alábbi űrlap segítésével.

1. Időpontfoglalás online vagy a kapcsolati űrlap segítségével

2. Időpont megerősítése

3. Foglalkozás a fejlesztő központunkban

Átlagosan 2 munkanapon belül

vagy az alábbi kapcsolati űrlap segítségével

További tartalmak

Mozgásfejlesztés

TSMT

Tervezett SzenzoMotoros Tréning. Olyan mozgásterápia, amely az egyébként roppant bonyolult emberi idegrendszerre fejti ki jótékony hatását. Pozitívan befolyásolja az agy működését, impulzus a mozgásra, a beszédre, a viselkedésre, a gyerek-szülő kapcsolatra, a pszichikumra. A NARA Fejlesztő Központ célja, hogy a foglalkozásokon résztvevő gyerekek örömmel és önbizalommal telve fedezzék fel önmagukat és a körülöttük lévő világot, ehhez pedig komoly segítséget nyújt TSMT-terapeutánk.

Elolvasom a cikket »
Beszédfejlesztés

Kiejtési és szókincsbeli nehézségek

Gyakran halljuk, hogy a lányok érettebbek, jóval komolyabbak a fiúknál – ha nem is minden esetben igaz ez a megállapítás, de a beszédfejlődésben azért érzékelhető, megfigyelhető. A lányoknál két esztendős korukra, a fiúknál úgy fél évvel később meg kell indulnia a beszédnek, ekkorra a gyermek rendelkezik néhány szóból álló aktív szókinccsel, ezeket muszáj használnia, mondatokká formálnia.

Elolvasom a cikket »
Beszédfejlesztés

Mi a teendő, ha gyermeke nehezen ejti ki a szavakat vagy szűk a szókincse?

A beszéd, a beszélgetés nagyon fontos része az életünknek, főleg a mostani, modern korban, amikor a televízió, a számítógép, az okostelefon, a közösségi média térnyerése miatt sokkal kevesebb időt és energiát fordítunk a kommunikációra. A nyelvelsajátítás, a szavak helyes kiejtése és használata sajnos háttérbe szorul, s bizony, ha nem fordítunk kellő figyelmet erre a területre, a gyermekünknél komoly problémák alakulhatnak ki.

Elolvasom a cikket »
Dühkitörés

Dühkitörések és érzelmi támogatás

A gyermekkor tanulási időszaknak is felfogható – kislánynak, kisfiúnak, édesanyának, édesapának egyaránt. Rengeteg problémával kell megküzdenie „mindkét oldalnak”, többek között olyan érzelmi megingásokat kell kezelni, mint a harag, a düh.

Elolvasom a cikket »
Beszédfejlesztés

Hogyan működik a gyermekterápia (Logopédia)

A logopédus a beszéd- és a nyelvi készségek fejlesztésében, fejlődésében tud segítséget nyújtani. A NARA Fejlesztőközpont szakemberei a foglalkozások alatt élvezetes, játékos, akár vicces, sokszínű módszerekkel igyekeznek segíteni a problémákon.

Elolvasom a cikket »
Scroll to Top