Logopédia
- 10 perc / Frissítve: 2026. február
Sok szülő tapasztalja, hogy a gyermeke nehezen beszél, szólal meg, fogyatékosság, zavar észlelhető a hangképzésénél, nem megfelelő a szókincs, a kommunikációjával problémák vannak. A logopédus a beszéd-rendellenességek kialakulásának megelőzésében, felismerésében, valamint fejlesztésben képes támogatást nyújtani – a NARA Fejlesztő Központ magasan képzett szakemberei egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében komplex segítséget adnak a lányoknak, fiúknak.
A problémák észlelésében a szülők szerepe óriási. Úgy három esztendősen a gyereknek rendelkeznie kell bizonyos szómennyiséggel. Amennyiben ebben a korban még nem szólal meg a gyerek, például nonverbálisan, azaz nem nyelvi jelekkel kommunikál, egy-egy szóval vagy tőmondatokkal próbálja megértetni magát, akkor érdemes, sőt muszáj szakemberhez fordulni.
Fontos megjegyezni, hogy a szülőknek segítőkészeknek kell lenniük. Például a rendszeres meseolvasással, a személyes beszélgetésekkel, hogy a gyerek fejlődjön. Muszáj arra is figyelni, ha a szemünk fénye valamelyik szót rosszul formálja, esetleg nem képes megfelelően kifejezni magát, akkor nem szabad leteremteni, ne azt mondjuk neki, hogy „ne így mondd!”, hanem türelmesen, akár többször is magyarázzuk el, hogy az adott szót miképpen kell helyesen ejteni.
Előfordulhat négy-öt esztendős korban, hogy a gyerek például a „kutya” helyett azt mondja, hogy „kuta”, a „kakaó” helyett azt, hogy „tatajó”. A hétköznapi nyelvben ezt hívják pöszeségnek – az artikulációs zavar is remekül orvosolható a NARA-nál.
Rég bizonyított tény, hogy a beszéd és a mozgás összekapcsolódik, kiegészíti egymást. Éppen ezért a foglalkozások az egész testet érintő, úgynevezett nagy mozgással kezdődnek, majd a finom mozgás fejlesztés következik, ez utóbbi az ujjakra, a kezekre fókuszál, például a ceruzafogással, a gyöngyfűzéssel.
A fejlesztésben jelentős szerepet kap a hallási megkülönböztetés, ugyanis a gyerekeknek is észlelniük kell, két különböző hangot hallanak. Ezután a hangokat érdemes képekhez társítani, például a „k” betűt a „kakashoz”, az „a” betűt az „autóhoz”, hogy rögzüljön az agyban. Ez az auditív differenciálás.
Amikor a gyerek már képes megkülönböztetni a hangokat, utána jön az artikulációs képzés. Például a „j” és az „ly” megkülönböztetése, a „l” kiejtésénél a nyelvemelő és ajakgyakorlatok sokat segíthetnek. A száj környéki izomzatot is erősíteni kell, szívó, valamint fújó mozdulatokkal.
Amennyiben ezen sikeresen túl van a gyerek, a hangokat már képes lesz megkülönböztetni. Ezután következik a kiejtés gyakorlása: a logopédus segítségével rögzül a gyerekben, miképpen kell kimondani helyesen az adott szót, hogyan lehet megfelelően tartani a nyelvet beszéd közben. Ahogy ez rutinná válik, a szavakat tőmondatok, bővített mondatok követik, a következő lépés pedig már akár a versmondás.
Nem győzzük hangsúlyozni, a szülőnek is óriási szerepe van a tanulásban. Akár csak napi tíz perc otthoni gyakorlás rengeteget segít a fejlődésben.
A nyelvi képzés terápia a másik fontos, kiemelt terület. Itt nincs kötött szabályrendszer – a beszédkedv felkeltése a cél. Járművek, állatok hangjainak felismerésével bővül a szókincs, ugyanis az érdeklődési kör „tágulásával” először a hangokat, majd a szavakat tanulja meg a gyerek.
Ennél a terápiánál is nagy szerepet kap a mozgás, plusz rengeteg eszközt használ a szakember. A gyermek például megfogja a játékot, társítja a tárggyal a hangját, például a villamost a csilingeléssel, előtérbe kerül a hangutánzás, plusz a színek. A kéket összeköti a busszal, a fa lombját a zölddel, a mentőautót a fehérrel, satöbbi.
A foglalkozásokkal az iskolai problémák kezelhetőek, segíti az olvasási és írási készséget, ezáltal a beilleszkedést a közösségbe. Három esztendős korig a nyelvi képzés körülbelül harminc percig tart, sokat számít, hogy a gyermek érdeklődése meddig leköthető. Az idősebbeknek ajánlott artikulációs képzés úgy negyvenöt-ötven percet vesz igénybe. Heti egy-két alkalom nagyon komoly változásokat, előrelépést, fejlődést hozhat.
Időpontfoglalás
Foglalna időpontot vagy kérdése lenne?
Várjuk jelentkezését az alábbi űrlap segítésével.
1. Időpontfoglalás az űrlap segítségével
2. Időpont megerősítése
3. Foglalkozás a fejlesztőházunkban
vagy az alábbi űrlap segítségével
További tartalmak

Logopédia
Sok szülő tapasztalja, hogy a gyermeke nehezen beszél, szólal meg, fogyatékosság, zavar észlelhető a hangképzésénél, nem megfelelő a szókincs, a kommunikációjával problémák vannak. A logopédus a beszéd-rendellenességek kialakulásának megelőzésében, felismerésében, valamint fejlesztésben képes támogatást nyújtani – a NARA Fejlesztő Központ magasan képzett szakemberei egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében komplex segítséget adnak a lányoknak, fiúknak.

A logopédia hatása a nyelvi akadályokra
Sok szülő tapasztalja, hogy a gyermeke nehezen beszél, szólal meg, fogyatékosság, zavar észlelhető a hangképzésénél, nem megfelelő a szókincs, a kommunikációjával problémák vannak. A logopédus a beszéd-rendellenességek kialakulásának megelőzésében, felismerésében, valamint fejlesztésben képes támogatást nyújtani – a NARA Fejlesztő Központ magasan képzett szakemberei egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében komplex segítséget adnak a lányoknak, fiúknak.

A késleltetett beszédfejlődés hatásai: mikor érdemes cselekedni?
Gyakran halljuk, hogy a lányok érettebbek, jóval komolyabbak a fiúknál – ha nem is minden esetben igaz ez a megállapítás, de a beszédfejlődésben azért érzékelhető, megfigyelhető.

A logopédia eredményei és hatásai
Előfordul, hogy a szülő azt tapasztalja, a gyermeke nehezen beszél, félve szólal meg, esetleg fogyatékosságot, zavart észlel a hangképzésénél, nem tartja megfelelőnek a kislány, a kisfiú szókincsét és a kommunikációját is problémásnak tartja. Fontos, hogy ne essünk kétségbe, ne pánikoljunk, inkább keressünk fel szakembert.

Hogyan állapítható meg, hogy megfelelően fejlődnek-e gyermekének motoros készségei?
A gyermek mozgásfejlődése különböző szakaszokra osztható, ám ezek a részek egymásra épülnek, jól megfigyelhető sorrendben követik egymást.

Miért fontosabb, mint valaha a gyermekek érzelmi jóléte?
Tegyük a szívünkre a kezünket! Szülőként hányszor és hányszor aggódunk amiatt, hogy milyen lesz majd a gyermek IQ-szintje, mert úgy gondoljuk, annál sikeresebb felnőtt válik a fiunkból, a lányunkból, minél magasabb az intelligencia hányadosa. A legújabb kutatások szerint azonban kijelenthető, az érzelmi intelligencia, az úgynevezett EQ, az érzelmi jólét legalább ugyanekkora vagy talán még nagyobb szerepet játszik a jövőnk alakításában.

Konduktív pedagógia – Fejlődés a mozgás erejével
A konduktív pedagógia a test és az elme, az agy fejlesztése egyszerre. Egy olyan komplex módszer, konduktor felügyelete mellett végzett mozgásterápia, amely idegrendszeri eredetű mozgás- és tanulási nehézségekkel küzdő, de akár ép gyerekekre is fókuszál. A NARA Fejlesztő Központ szakemberei a foglalkozásokkal komplexen hatnak a figyelemre, az érzelmi és a szociális készségekre, s elősegítik a napi élethelyzetekben való helytállást.

Párterápia: hogyan menthető meg a válságban lévő kapcsolat
Az életünk velejárója, hogy nem vagyunk/lehetünk mindig a csúcson, hullámvölgyek és hullámhegyek nehezítik a mindennapjainkat. A legtöbbször „lendületből” legyőzzük az akadályokat, de akadnak olyan problémák, amelyek megoldásához elengedhetetlen, hogy megosszuk a gondjainkat valakivel, aki nem csak meghallgat, de tanácsot is tud és képes adni a hogyan továbbhoz.