Figyelemzavar vagy életkori sajátosság? ADHD
- 3 perc / Frissítve: 2026. szeptember
Mi a baj a gyerekkel? Az életkorából adódóan szétszórt és ezért köti le kevés ideig bármilyen program? Vagy lehet, nagyobb a baj és esetleg figyelemzavarral küszködik, forduljunk orvoshoz, mert lehet, hogy az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) tüneteit produkálja? A kettő elválasztásához azt kell nézni, hogy a tünetek mennyi ideig tartanak, milyen erősek, okoznak-e gondot a mindennapokban, például az iskolában vagy a különböző közösségben. Ám ha fejlődési problémákat tapasztalunk, mindenféleképpen érdemes felkeresni egy szakembert – a NARA Fejlesztő Központ bővítette szolgáltatásait, autizmus és ADHD szűrőcsomagot is kínál, amely szülői konzultációból, strukturált kérdőívek kitöltéséből és azok kiértékeléséből, visszajelzésből és javaslattételből áll.
Mi az ADHD?
Egy idegrendszeri fejlődési rendellenesség, amelynek fő jelei a nehéz koncentráció, a túlzott mozgás (hiperaktivitás) és a hirtelen, gondolkodás nélküli cselekvés (impulzivitás). Ez az állapot gyermekkortól kezdve kíséri az embert, és gyakran felnőttkorban is megmarad, de megfelelő segítséggel jól kezelhető.
Nyilvánvaló, nem kell mindig a legrosszabbra gondolni, de érdemes foglalkozni az intő jelekkel. Az átmeneti szétszórtság valójában természetes, hiszen a kisgyerekek számára minden új, hiába foglalkozik valamivel, egyik pillanatról a másikra „válthat”, s már valami más, a számára még érdekesebb elfoglaltságra koncentrál. Viszont, a tartós, minden területet átható figyelemhiány szakmai segítséget igényel.
Az életkori sajátosság jellemzői
Főleg unalmas feladatoknák könnyen előfordul, hogy rövid a figyelmi idő, ami türelmetlenségben, mozgékonyságban jelentkezik. A gyerek már nem tud egy helyben ülni, látszik rajta, nem érdekli a feladat, a játék, a beszélgetés. Egyszerűen megunta, teljesen mással szeretne foglalkozni. Ám az idő múlásával, a fejlődésével arányosan javul az önkontroll, az önuralom, kitolódik a tűréshatár.
A figyelemzavar (ADHD) jelei
A tünetek három fő terület köré csoportosíthatóak:
– nehézséget okoz a koncentráció fenntartása, a részletekre való odafigyelés, és az érintett személy gyakran tűnik szétszórtnak vagy feledékenynek.
– állandó belső nyugtalanság, „nyüzsgés”, a felesleges mozgási kényszer vagy a beszédkényszer formájában nyilvánulhat meg.
– gyenge önkontroll, ami miatt az illető gyakran meggondolatlanul cselekszik, félbeszakít másokat, vagy nehezen tudja kivárni a sorát.
Amennyiben tartósan fennáll, hogy legyen szó bármilyen élethelyzetről, a gyermeknek nehéz a fókuszálás, gyakori a feladatok elhagyása, a különböző tárgyak elvesztése, érdemes szakorvost felkeresni. Ugyanez elmondható, ha azt vesszük észre, hogy a fiunkat, a lányunkat folyamatos mozgáskényszer, impulzív viselkedés jellemzi, kudarcok érik az óvodában, az iskolában, a baráti társaságában.
Mikor érdemes kivizsgálni?
Ha a tünetek hosszabb ideje, mondjuk legalább hat hónapja tartanak, valamint a tünetek több területen, így például otthon, az óvodában, az iskolában, különböző közösségekben jelentkeznek. Amennyiben a fennálló problémák egyértelműen hátráltatják a fejlődést, a tanulást, gondot okoznak az emberi kapcsolatok kialakításában. Érdemes hallgatni a pedagógusra, ha azt jelzi, a meglátása szerint a szokásos nevelési módszerekkel nem képes eredményt elérni.
Időpontfoglalás
Foglalna időpontot vagy kérdése lenne?
Várjuk jelentkezését az alábbi űrlap segítésével.
1. Időpontfoglalás online vagy a kapcsolati űrlap segítségével
2. Időpont megerősítése
3. Foglalkozás a fejlesztő központunkban
vagy az alábbi kapcsolati űrlap segítségével
További tartalmak

Miért fontosabb, mint valaha a gyermekek érzelmi jóléte?
Tegyük a szívünkre a kezünket! Szülőként hányszor és hányszor aggódunk amiatt, hogy milyen lesz majd a gyermek IQ-szintje, mert úgy gondoljuk, annál sikeresebb felnőtt válik a fiunkból, a lányunkból, minél magasabb az intelligencia hányadosa. A legújabb kutatások szerint azonban kijelenthető, az érzelmi intelligencia, az úgynevezett EQ, az érzelmi jólét legalább ugyanekkora vagy talán még nagyobb szerepet játszik a jövőnk alakításában.

Móka, kacagás, tanulás, boldogságterápia: Baba-Mama foglalkozás
Baba-Mama foglalkozás nem csupán egy személyes találkozás a sok közül, hanem együtt töltött minőségi idő, örök életre szóló élmények.

A logopédia eredményei és hatásai
Előfordul, hogy a szülő azt tapasztalja, a gyermeke nehezen beszél, félve szólal meg, esetleg fogyatékosságot, zavart észlel a hangképzésénél, nem tartja megfelelőnek a kislány, a kisfiú szókincsét és a kommunikációját is problémásnak tartja. Fontos, hogy ne essünk kétségbe, ne pánikoljunk, inkább keressünk fel szakembert.

Túl szigorú vagy túlságosan engedékeny vagyok?
Túl szigorú vagy túl engedékeny a gyermeknevelésben? Ismerje meg, hogyan teremthet egyensúlyt a szeretet, a következetesség és a világos szabályok között.

Jelek, hogy a gyermekünk még nem érett az iskolakezdésre
Az iskolaérettség nem csupán életkor kérdése. Ismerjük meg a testi, érzelmi, figyelmi és mozgásos jeleket, amelyek arra utalhatnak, hogy gyermekünk még nem áll készen az iskolakezdésre.

Beszédfejlődési mérföldkövek és jelentőségük
A gyermekek beszédfejlődése változó, még azonos szociális környezetben vagy éppen családon belül is eltérő lehet. Viszont, vannak olyan mérföldkövek a természetes beszédfejlődésben, amelyek támpontot nyújtanak.

A késleltetett beszédfejlődés hatásai: mikor érdemes cselekedni?
Gyakran halljuk, hogy a lányok érettebbek, jóval komolyabbak a fiúknál – ha nem is minden esetben igaz ez a megállapítás, de a beszédfejlődésben azért érzékelhető, megfigyelhető.

Figyelemzavar vagy életkori sajátosság?
Mi a baj a gyerekkel? Az életkorából adódóan szétszórt és ezért köti le kevés ideig bármilyen program? Vagy lehet, nagyobb a baj és esetleg figyelemzavarral küszködik, forduljunk orvoshoz, mert lehet, hogy az ADHD tüneteit produkálja?